ifj. Zerkowitz Albert "Béla"

 

 

h_pretus_A.Zerkowitz
s_eridan_A.Zerkowitz

 

Egész kis gyermek korától kezdve érdekelték a rovarok, de különösen a lepkék. Egy balul sikerült érettségi vizsga után vasutra ült és elment Párizsba. Mint ismeretes a molypille és egyéb éjszakai pillangókból nagy a választék található a nagy belvárosok lámpaoszlopainak közelében. Zerkowitz Albert Párizsban folytatta gyûjteményének gyarapítását, az akkor gyüjtött molyok eltüntek Párizsból a német megszállás alatt. A parányi lepkéket /microleidoptera/ kevesen ismerik. Õ ezeket is gyüjtötte.

Gyûjteményének második része állítólag Lisszabonban található. Zerkowitz Albert nagyon kalandos körülmények között került Liszabonba. Párizsban, ahol a német megszállás alatt feleségével Liesellel élt, egy éjjel felkereste õket egy megbízható ismerõsük és közölte velük, hogy ha a német Gestapo ha másnap reggel megtalálja le fogja tartoztatni. Javasolta nekük, hogy amilyen gyorsan csak lehet hagyják el a francia földet. Zerkovitz Albert a Schenker speditõr -nél dolgozott amely a Franciaországot részben megszálló német katonai hatalom egyik katonai szállítójának és kémszervezetének volt a fedõneve. A francia kitüntetés, amit a háború alatt tanúsított tevékenységéért kapott, indoklásában azt emelte ki, hogy nagy szerepe volt abban, hogy a stratégiailag fontos német katonai szállítmányok egy része nem érkezett meg a rendeltetési helyére. Feleségével egy kézitáskával szerencsésen átjutottak az Ibériai-félszigetre. Két év múlva 1942-ben jelent meg könyve a Portugália lepkéirõl. Az ország elsõ ilyen jellegû monográfiája.

Lepkéinek harmadik része Bermuda szigetén egy Múzeumban van. A hírek szerint a múzeumot Béla Bácsi alapította. Béla Bácsiék (Zerkowitz Albert) ugyanis Portugáliából áthajóztak az Óperenciás Tengeren. Ez a hajó még nem volt az övék, de késõbb volt egy olyan óceánjárója, amely cipõgyárként ingázott. Japánban kezdték a felsõrész kiszabását; a cipõket New Yorkban kirakták, majd a hajó visszafordult. Arról nem szólt a fáma, hogy vissazfelé milyen ipari tevékenységet folytattak.

 

 

 

Prof. Dr. Rácz Gábor, Zerkowitz Johanna fia, Zerkowitz Albertrõl, édesanyja testvérérõl így emlékszik vissza:

Béla Bácsi keresztneve Albert volt. Tudományos körökben, késõbb az üzleti életben is. Nekünk Béla maradt, fõleg amióta világszerte ismertté vált Zerkovitz Béla, Bartók Béla neve. Egy szép napon Nagypapához becsengetett egy úr. Bemutatkozott. Rotschild. Alberthez jött. Nagypapa megmondta, hogy az ifjú pillanatnyilag távol van, de ha Mr.Rotschild óhajtja, várja meg. Iskolásfiú toppant be. Rotschild úr türelmesen várt a nagy lepkészre. Miután kiderült, hogy egy és ugyanazon személyrõl van szó, néhány órán át beszélgettek olyan madárnyelven, amit csak a bogarasok értenek meg. A vendég volt "a bolhás Rotschild". Minden Rotschildnek más bogara van. Ennek a mi Rotschildünknek csak bizonyos bolhái voltak. Ugyanis teljesen mások a kutya bolhái, a mácskák bolhái, és természetesen ritkábbak a sündisznóbolhák. Béla Bácsi az érettségi vizsgán sikertelenül szerepelt. Keményebb kifejezéssel élve, megbukott. Nagypapa megkérdezte tõle, mindenféle szemrehányás nyoma nélkül, miért végzõdött be ilyen gyorsan a megmérettetés. A következõ történt: Amikor az érettségi bizottság névsort olvasott, a Z betûnél az egyik tanár dúdolni kezdte "Ujjé a Ligetben nagyszerû..." Béla bácsi a slágert még, nem ismerte, arra következtetett, hogy a tekintélyes oktató bizonyára gyakran látta õt a Ligetben. Zerkowítz illedelmesen megállt a bizottság elõtt, meghajtotta fejét és kiment. Otthon kért nagypapától pénzt vasútjegyre Párizsba. Csak oda. Nagypapa még azt sem mondta, hogy érettségi nélkül semmire sem viszi. Így is lett. Érettségi nélkül semmire sem vitte. Molypille és egyéb éjszakai pillangókból nagy a választék a nagy belvárosok lámpaoszlopainak közelében. Folytatta gyûjteményének gyarapítását az akkori molyok Párizsban vannak. A parányi lepkéket /microleidoptera/ kevesen ismerik. Gyûjteményének második része Lisszabonban van. Egy éjjel ugyanis felkereste õket – ez már néhány ével Liesellel kötött házassága után történt - egy megbízható ismerõsük és közölte reggel letartoztatják Béla bácsit, hagyja el francia földet. A Schenker speditõr -nél dolgozott /érettségi bizonyítvány nélkül/ Az éppen Franciaországot részben megszálló akkori katonai hatalom egyik kémszervezetének volt a fedõneve. Kézitáskával szerencsésen átjutottak az Ibériai-félszigetre. Két év múlva 1942-ben jelent meg könyve a Portugália lepkéirõl. Az ország elsõ ilyen jellegû monográfiája. Nekünk is elküldte. Csak egyszer adtam kölcsön egy lepkésznek.

Béla Bácsiék áthajóztak az Óperenciás Tengeren. A hajó még nem volt az övék. Ezt azért írom így, mert késõbb volt egy olyan óceánjárója, amely cipõgyárként ingázott. Japánban kezdték a felsõrész kiszabását; a cipõket New Yorkban kirakták, majd a hajó visszafordult, de azt már nem mondta el Béla bácsi, hogy mivel folytatták az ipari tevékenységet. Elmondta viszont, hogy mekkora a napi bevétele. Nem tudom, áfával kell érteni? Lepkéinek harmadik része Bermuda szigetén van. A hírek szerint a múzeumot Béla Bácsi alapította. Nem õ mondta. A helyszínen még ellenõriznünk kell.

Liesel-t, Béla bácsi feleségét, 1908-ban ismertem meg Budapesten. Mennyasszony-jelölt volt. Még abban az évben megesküdtek és felkerestek bennünket Aradon. Ez 1938-ban volt. Béla bácsi hálóingben aludt. Miket meg nem figyel az ember? Azután - már nem hálóruhában - elindult lepkét gyûjteni és azért, hogy meglátogassa Borosjenõn /a törökök idejében, amikor ideiglenesen hazánkban tartózkodtak, ez volt Jenõ vára/ az ott letelepedett Diószeghy László festõmûvészt és híres lepkészt. Béla Bácsi a zsebében mindig magánál tartott egy óriási lepkehálót. Fémkerete összehajtható volt. Ezt a hálót a vonat ablakán át lebegtette, mint a vasutas tolatás során a kerek tányért vagy a sárga zászlót. Gondolom a robogó vonat által létrejött örvényben a pillangók elszédülnek. Nem biztos, hogy helyes az elképzelésem. Mialatt Béla Bácsi a Körösök vidékére, robogott, mi a kertre nézõ virágos teraszon üldögéltünk öblös fonott karosszékekben. Egy adott pillanatban Liesel felugrott az asztaltól, nála is volt "für alle Faelle" retikülben elférõ hatalmas lepkeháló. Az ülõgarnitúra mellett volt egy sámedli, hokerli vagy hasonló konyhai alkalmatosság. Arra felpattant Liesel. "Amikor visszaér Albert, jelentsen neki külön örömet az itteni zsákmány". Gondot okozott viszont, hogy Lieselnél nem volt cián. Széles szájú, parafa dugóval jól zárt üvegben volt a ciánkáli. A lepkék pillanat alatt elpusztultak az üvegben, nem szenvedtek.

1938-tól kezdve 20 éven keresztül nem volt közvetlen kapcsolatunk Béla bácsiékkal. 1958-ban a Brüsszeli Világkiállításon megváltozott a helyzet. Imre bácsiék, Bandi bácsiék számára is. A szédületes kiállításon az Államok csarnoka teljesen más volt, mint a többi országé. Kiállították a 49 állam /akkor annyi volt/ autó-rendszámtábláit, absztrakt, nonfiguratív festményeket és - ez volt a legfontosabb - az USA telefonkönyveit. 20-30 folyóméternyi csüngõ, vastag kötet: Hirtelenül - támadt egy ötletem. Felhívom Béla bácsit. De nem találtam a N.Y.-i telefonkönyvet. Érthetetlen volt. A rejtély titka, minden városrésznek külön kötete van. Manhattanre volt szükségem. Számítottam arra, hogy eltelik egy óra, amíg jelentkezik a hívott szám. Nem árt egy kis pihenés. Tévedtem. Még a padig sem értem, amikor a vonalban Béla Bácsi volt. 20 év távlatából is felismerhetõ a hangja, fõleg ha magyarul beszél. Szokatlanul lassan de nem vontatottan, átgondoltam. Minden így van, ahogy mondja /A gyors beszédhez, a hadaráshoz, érettségi bizonyítvány kell, színészeti egyetem, vagy annál is több/.

"Mit csinálsz te Brüsszelben? Az egy olyan kis város. Egész Európa olyan kicsi. Küldök pénzt. Mit veszel rajta Hannusnak, Sándornak? Anyukának szépen illusztrált mûvészettörténeti könyvet, Apukának töltõtollat. Érdeklõdött, hol lakom Brüsszelben. Egy nagy parkkal szemben. A címet nem jegyeztem meg, csak a tulajdonosnõnek a nevét. madmoiselle Pater Notho, nem láttam leírva, Pater Noster jutott eszembe. Amikor visszamentem a szállodába, hogy átgondoljam a teendõkét /akkor még nem is tudtam, mire kell majd válaszolnom a következõ. beszélgetés során Béla bácsinak/ egy részemre szokatlan rózsaszínû boríték várt rám, egy bank címével. Meg sem álltam a tengerpartig /Ostende/. Könyvesboltban kötöttem ki. AZ Ókori Egyiptom, az Absztrakt festészet lexikon, Pelikán töltõtoll. Tehernek sok lett volna, Kértem, küldjék el Aradra. Nyugtám nem volt, a könyvesbolt nevét sem jegyeztem meg. Szüleim alig hitték el, hogy Béla bácsi ajándékát kapták meg. A tenger midig lenyûgöz. Az egyik Magyar Tenger (Balaton), amelynek a sétánya ilyenkor õsszel és télen is járható, a másik Magyar Tenger, Fiumétõl Abbáziáig, Puláig tart.

Mindenhol szabadnak éreztem magam, mint mindig. Másnap otthon hívtam fel Béla bácsit. Üljek fel az elsõ gépre. Vár a repülõtéren: Közöljem, melyikre érkezem. Átadja nekem a cég vezetését. Mellette dolgozom majd az elején, és amikor tudom, hogy kell kormányozni a céget, Béla Bácsi visszavonul. Kértem megértését. Nem tehetem meg Családommal szemben. Anyuka a Sorsban hitt. Fatalista volt. Én sem bánok meg semmit, ami másképpen történt. Szegény jó Béla bácsi. Megérezte vajon, hogy rövid idõn belül eltávozik?