Hosszú volt az út Budapesttől Budapestig. Nincs itt hely arra, hogy bejárjuk Székely István pályafutásának minden kilométerkövét. Fontosabb mozzanatait említem csupán, miközben csöngetek, itt, a nagykörúti Béke Szálló egyik lakosztálya előtt, az IBC Ltd. (International Business Consulting) cégtáblája alatt. Egy magyar-amerikai-német vegyes vállalat - nevét szó szerint fordítva: Nemzetközi Üzleti Konzultációs Kft. irodájába lépek, a cégnek Steven M. Shelley az igazgatója. Vagyis Székely István.

"Ismeri Gábor Zsazsát?"

- Hogy jutott eszedbe Shelleyre "magyarosítani" a neved? Nem tartanád különösnek, ha egy angol pasas, legyen mondjuk John Hansworth a neve, letelepedik nálunk és minthogy a nevét, már csak a szóvégi th miatt is, nehezen ejtjük ki, magyarosit. Csakhogy nem akármire: Petőfi Jánosra -mondom. Magam csaknem negyedszázada ismerem Shelley-Székelyt, akkor jött először haza Amerikából és a régi kapcsolatai alapján mindjárt a Fészek legendás hírű Királyhegyi-asztalához telepedett (telepedhetett! mert az rangot is jelentett!) le, annyi más "hazánkfiához" hasonlóan. Dehogy gondolta volna akkor egyikünk is, hogy előbb-utóbb ennek végleges hazatelepülés lesz a vége!

- Amikor kimentünk, még arra . is alig mertünk gondolni, hogy néhány év múlva külföldi útlevéllel bár és vendégként, de egyáltalán hazalátogathatunk - mondja -, ami pedig előző kérdésedet illeti: meguntam, hogy New Yorkban senki nem tudja kiejteni a nevem nyelvbicsaklás nélkül. S bár főhivatásban mérnök, de mellesleg a költészet (és a zene) szerelmese is vagyok, miért ne angolosítottam volna éppen Shelley-re? Ezt különben idehaza is jól ki tudják ejteni, bár kicsit másképp, mint odakinn.

A Laborterv főmérnöke volt ötvenhatban, jól élt, mert bár szovjet tervdokumentáció alapján (s ez volt a legnehezebb, mert ennél pontatlanabb rajzok nem kerültek még magyar mérnök kezébe, úgy kellett átdolgozni, ahogy tanár javítja a diák dolgozatát!), de az ó munkájuk nyomán valósult meg a gördülőcsapágy-gyártás Magyarországon. Nem svéd színvonalon persze, mégis elfogadható szinten. "Majdnem úgy kerestünk, mintha fehér emberek lennénk", fűzi hozzá. Aztán kitört a forradalom és terjedt, kezdtek a főhivatalokba is olyan embereket keresni, akik jó szakemberek, de nem Moszkva elkötelezettjei, és embertelenségek végrehajtói sem voltak. Így lett Székely István - négy teljes napig! - miniszterhelyettes a Kohó- és Gépipari Minisztériumban.

- Mit csináltál?

- Négy nap alatt még elkezdeni se nagyon lehetett bármit, de szép terveink voltak, megvalósíthatónak látszottak. Hamar vége lett és tartottam tőle, hogy ebből a kevésből is bajom lehet, főként, hogy november 4-dike után egyre nyíltabban kezdték "lefasiszta csőcselékezni" az "ellenforradalom" részvevőit. Ráadásúl, akkor ifjú feleségem apját Rákosiék alatt sok évre lecsukták (egy disszidált barátjának a telefonszámát találták meg a noteszában, ennyiért!), őt magát, anyjával egyűtt, kitelepítették. Nem óhajtottuk megvárni, hogy újra ilyen sorsunk legyen. Nehéz volt itthon hagyni egy pasaréti öröklakást, régi barátokat, rokonokat, könyv és lemezgyűjteményt, de november 23-dikán már Bécsben voltunk. Először egy gazdag vezérigazgató úr fogadott be minket palotaszerű otthonába (sikk volt ez akkortájt az osztrák tehetősek között); reggeli, ebéd, vacsora az inas kogongatására, de ezt nem sokáig bírtuk. Mentünk egy másik családhoz, mentünk menekült-lágerbe, nem részletezem, lényeg az, hogy nemsokára jött a repülőgép, landoltunk az Egyesült Államokban. Camp Kilmer, a minden emigráns számára kötelező CIA-szűrővizsgálat, amelyet nemcsak azzal úsztam meg, hogy azonnal tolmácsnak fogadtak fel, de főleg azzal, hogy a CIA-tiszt első kérdése így hangzott: Ismeri Gábor Zsazsát? S minthogy ismertem, az ékszerész család honi életéről részleteket is meséltem, izgatottan figyelte, és több "politikai" kérdése nem akadt.

Volt némi segítség, amerikai rokon, picinyke támogatás, csupán annyi, hogy segített Székelynek mérnökként elhelyezkedni egy gyárban, a létező legalacsonyabb fizetéssel. Ám időközben meg-született Peti fia (1961) és Pixy lánya (1962), az Egyesült Államok állampolgáraként, de szüleik dicséretére legyen mondva, ma is folyékonyan és idegen kiejtés nélkül beszélnek magyarul! István úgy érezte, kevés a dohány, - hiszen már négyen voltak - fizetésemelést kért. "Úgy érzem, megérdemlek tízezret!"- mondta a főnőkének, aki csak évi nyolcezer ötszázat fizetett neki és nem akart emelni. Ekkor barátunk apróhirdetés nyomán megpályázott egy állást. Még aznap megkapta, kereken tízezerért, s némi diadallal jelentette be ezt másnap immár volt főnökének. Aki ekkor maga is megadta volna már az összeget, de hiába.

"He ran away!"

- Ekkorra ugyanis megtanultam már, hogyan kell az amerikaiakkal bánni, miképp kell itt viselkedni, mi imponál nekik. Például az ilyen határozottság és magabiztosság. Ettől kezdve 11 évet töltöttem az RCA-nél, (Radio Corporation of America, 136 ezer alkalmazott) hat év után én lettem az egyik igazgató.

Peti fia első elemista volt a forradalom tizedik évfordulóján, s az iskolában a tanító néni - 1966. október 23-dikát írták - megemlékezett az eseményről. "Az én apám is részt vett a forradalomban!" - közölte büszkén a gyerek. A tanítónő meglepődött. Egy Peter Shelley, aki akcentus nélkül beszél angolúl, mint a többiek, azt sem tudta addig a kisfiúról, hogy az magyar származású. És mit csinált?" - kérdezte. "He run away!" (Elszaladt)- vágta ki büszkén Peti. Hasonló "politikai gyerekszáj" jegyezhető fel első hazalátogatásunkkor. (l967) A papa elmagyarázta lányának, fiának: otthon sok vörös csillagot meg zászlót sarló és kalapácsot meg ilyesmit fogtok látni az utcán, de hallgassatok, mert például a taxisofőrök is rendőri besúgók lehetnek, nehogy kellemetlenségünk támadjon! Nos, ültek első pesti napjukon a taxiban, éppen a Nyugati-pályaudvar előtt robogtak el, amikor megszólal Pixy: Nézd, Peti, mekkora vörös csillag van az állomás tetején! Mire Peti: Nem megmondta nekünk az apu, hogy a taxiban ne szóljunk semmit, mert a sofőr besúgó lehet! A papa arcát elöntötte a verejték, a taxisofőr azonban akkorát nevetett, hogy majdnem kiejtette a kezéből a volánt...

A híres Assmann-Uher cég vezérigazgatójának nevezték ki 1970-ben és áttelepítették Frankfurtba. Azidőközben felcseperedett gyermekei ma is ott élnek, csak István és a felesége tértek haza 1988-ban. Mr. Shelley ennek a nagy nemzetközi vállaltnak volt az állandóan utazgató, nagy üzleteket kötő vezérigazgatója több mint másfél évtizedig. Most egy kis irodát, egy (magyar) szellemi és (külföldi) anyagi tőke összeházasításával foglalkozó budapesti céget vezet, amely elfér a Béke Szálló egyik Iakosztájában. Három éve él újra itthon, elégedett? Nem csalódott haza teIepülésben (mint egyébként olyan sokan)?

Mindennapi bürokrácia

- Őszintén bevallom: amikor hazajövetelemről és erről a létesítendő cégről tárgyaltam, nagyobb reményeim voltak, és többet ígértek nekem. Az még a régi rendszer volt, majdnem az amelyik elől annak idején elmenekültem. A papírforma azt mondaná most, hogy rendszerváltás történt és kitört idehaza a szabadság, sokkal jobb lett minden (nekem is), mint ahogy a korábbi rezsim ígérte. Hát nem . Naponta ütközöm tucatnyi bürokratikus akadályba, naponta kell vért izzadnom, hogy olyan dolgokat sikerüljön elintéznem, amelyek nemhogy az Egyesült ÁIlamok vagy Anglia, vagy Németország üzleti életében a legtermészetesebbek, de azok Kuala Lumpurban, Zimbabwéban, Szöulban, Caracasban is.

Nemrég ünnepelte hetvenedik születésnapját – már amennyire ez az életkor még egyáltalán ünnepnek nevezhető. (Inkább - mint közös barátunk és mentorrunk Királyhegyi fogalmazta – kis öröm. Nagyon kis öröm.) Leánya és fia természetesen hazalátogattak Frankfurtból, a meghitt családi vacsorán átadták neki ajándékaikat, aztán Pixy felállt az asztal mellől, a szoba közepére állt, lesimította a haját és a szoknyáját, és így szólt: Családi kör, írta .Arany János. És elmondta - fő születésnapi ajándékként! - apjának, az angol, de inkább a magyar poézis szerelmesének, Székely-Shelley István-Stevennek a magyar és a világirodalom egyik legcsodálatosabb költeményét. Az ünnepelt jobban örült neki, mint az összes többi ajándéknak.