GÁBOR DÉNES, EGY MÉRNÖK-FIZIKUS

Gábor Dénes édesapja, Günszberg Bernát 1867-ben Egerben született, szíve szerint mérnök lett volna, de a pénzszűke a sokéves tanulás helyett tisztviselői pályára kényszerítette. Fegyelmezettsége és megbízhatósága a könyvelői munkában is hasznára voltak, aminek biztos jeleként 35 éves korára cégvezetőnek nevezték ki a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársulathoz. 32 évesen, 1899 augusztusában nőül vette egy órásmester leányát, a gyulai születésű és színészi ambícióiról a házasságuk miatt lemondó, 20 esztendős Jakobovits (más nevén Kálmán) Adélt, s beköltöztek a VI. kerületi Bulyovszky utca 25-be, a Városliget közelébe (ma Rippl-Rónai utca). Ott látta meg a napvilágot 1900. június 5-én a három fiúgyermekük közül az első, Dénes, akit György, majd 1903-ban André követett. (Sárközi Mátyás, Árvayné dr. Kucsera Judit. )

Hámori Biró Ármin /Brüll/ (a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. kifejlesztője és vezérigazgatója, a vaskartell megszervezője; Lánczy Gyula és Lánczy Leó sógora, Biró Pál politikus és Biró Ilona (Zerkovitz Béláné) apja) 1849-1917 Felesége: Günszberg Aranka

( Megindult a Magyar Vaskereskedo címu szakfolyóirat. Elobb a Magyar Vaskereskedok Országos Egyesülete, majd a Magyar Vaskereskedok és Vasiparosok Országos Egyesülete és a Muszaki Kereskedok Országos Egyesülete hivatalos lapja volt. Bíró Ármin nagytokés alapította, 1938-ig Pásztor József író, újságíró szerkesztette. Rendszeresen tájékoztatott a szakma hazai és külföldi eseményeirol, követte a vasipar technikai fejlodését. Kiemelt feladata volt a magyar ipar és kereskedelem támogatása, érdekeinek képviselete. A hetilap utolsó száma 1944. dec. 16-án jelent meg.)

Lánczy Leó /Lazarsfeld/ (közgazdász, politikus, kora egyik legkiválóbb bankára; a Pesti magyar kereskedelmi bank vezérigazgatója, Lánczy Gyula, politikus és történelmi iró öccse, szül. Budapesten 1852 októberében. Tanulmányai befejezése után korán lépett az akkor még fennállott, de már megszünt Anglo-Hungarian Bank szolgálatába, de tanulóéveinek betöltése után magasabb állást foglalt el a már szintén megszünt Magyar Általános Földhitel-részvénytársaságnál. 1881-ben az akkor még kizárólag helyi jelentőségü Pesti Magyar Kereskedelmi Bank vezérigazgatójává neveztetett ki és itt megtalálta azt a teret, hol egyrészt a kereskedelmi és ipari célok hiteligényeinek elővigyázatos és liberális kielégítése által e két fontos gazdasági ág fejlődését előmozdítsa, másrészt azáltal, hogy a magyar záloglevél-hitelt a külföldön rendszeresen fejlesztette, - ami addig alig, vagy csak nagyon lanyhán történt, - nagy mértékben tudta az olcsó külföldi tőkéket a földmivelés és fővárosi építkezés céljaira bevonni. E két irányu tevékenységre felette alkalmas volt a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, mely nemcsak crédit mobilier, hanem egyúttal jelzáloghitelintézet is. A L. vezetése alatt álló intézet forgalmi adatai (l. Pesti Magyar Kereskedelmi Bank) élénk tanuságot tesznek arról, hogy az említett két irányban mily nagy tevékenységet fejtett ki. Magyarország gazdasági fejlődése tekintetében L. voltaképeni jelentősége éppen abban van, hogy az általa kezdeményezett és céltudatosan követett irány volt a kiinduló pontja egy általános, eddig nem dívó liberális és intenziv banktevékenységnek, mely Budapestet mint bankpiacot nemcsak függetlenítette Bécstől, hanem a külföldön is érvényre juttatta, másrészt meg a hazai ipar és kereskedelem, valamint a főváros építkezési fejlődéséhez kiváló módon hozzájárult és hozzájárul. Érdemei elismeréséül 1891-ben a vaskorona-renddel tüntették ki. 1893-ban a zsolnai kerület országgyülési képviselőjévé választotta és a képviselőházban, különösen a valutajavaslatok tárgyalásánál mondott, rendkivüli gyakorlati érzékről tanuskodó beszéde keltett feltünést. Ugyancsak 1893-ban a budapesti kereskedelmi és iparkamara elnökévé választotta, mely minőségben újabb tér nyilt neki az ország kereskedelmi és ipari érdekeinek istápolására. L. amellett, hogy több jelentékeny pénzművelet végrehajtását segítette elő, hogy a községek hitelügyét a községi kötvények kreálásával szervezte, még oly intézményeket is létesített, melyek jelentékenyen hozzájárultak hazánk gazdasági lendületéhez. Ezek közül több nagyobb iparvállalat megalkotása mellett különösen a Magyar helyi érdekü vasutak részvénytársaság említendő meg, mely intézet az ország vicinális vasutainak fejlődését és keletkezését nagyban előmozdítja. Azok közül a társaságok közül, melyek vezetésében mint igazgató-tanácsos részt vesz, felemlítendők az Első budapesti gőzmalom-, a Budapesti közúti vaspálya-társaság, a Salgótarjáni kőszénbánya-társaság, a Nemzetközi vaggonkölcsönző-társaság stb., mind oly társaságok, melyek a hazai iparvállalatok élén állanak.; az első világháború alatt Heinrich Ferenccel a hadigazdálkodás megszervezője) (1852. oktober 3.-1921 január 26.). Felesége: Günszberg Lakott: Andrási út 107.

Lánczy Gyula /Lazarsfeld/ Lánczy Leó bátyja) politikai és történelmi iró, szül. Budapesten 1850 jan. 17., hol iskolai tanulmányait végezve, korán feltünt ugy a napi- s időszaki sajtó terén, történeti, politikai, s általános irodalmi terjedelmes tanulmányokkal, mint hirlapi vezér- és tárcacikkekkel. 1872. a pénzügyi, majd 1874-től fogva a belügyminisztériumban mint fogalmazó működött (1880-ig). Az 1881-84. országgyülésre képviselővé választatván, egy ideig az akkori mérsékelt ellenzékhez csatlakozott, de utóbb annak kötelékéből kivált. A 80-as évek derekán azonban a politikai élettől s a publicisztikai tevékenységtől végképen visszavonult és kizárólag tudományos, irodalmi tanulmányainak élt. 1887-ben a kolozsvári egyetemre nevezték ki, 1891. pedig a budapesti tudományos egyetemre helyezték át a történelem tanáraiul. Művei: A felső oktatás reformja s az új magyar közműveltség (Budapest 1879); A faluközösség eredete (u. o. 1881); Széchenyi Pál kalocsai érsek s a magyar nemzeti politika (1642-1710), a magyar történelmi társulatnál pályanyertes tanulmány s ennek mintegy kiegészítése, függelékül a polemikus Eszmetöredékek a Rákóczi-féle felkelés történet-politikai jelentőségéről; A politikai reformeszmék fejlődési története Magyarországon címen (németül a Litterarische Berichte aus Ungarn c. akadémiai folyóirat 1877. évi, II. köt.); A közigazgatási biráskodás szervezetéről Magyarországon (Budapest 1883), melyet az ugyan e tárgyról még a mult (1894) évben a Magyar Jogászegyletben tartott előadások s annak füzeteiben önállóan megjelent hasonló tárgyu közlemény kiegészít; Történelmi kor- és jellemrajzok (u. o. 1890). A középkori olasz történet s irodalom, különösen Dante és korának kérdéseivel, valamint egyháztörténeti problemákkal foglalkozik. A magyarság az Árpádok korában c. dolgozata a Beöthy Zsolt által szerkesztett Magyar Irodalomtörténet I. kötetében látott napvilágot. 1850-1911. Felesége: Günszberg

(Bizonyos nyugati életrajzok szerint Günszberg Bernát Egerben született. Lehet, hogy az adatokat szolgáltató fiai, tehát maga Gábor Dénes és úgyszintén Angliában élő öccse, Gábor Endre (André) közgazdász tudták így, de a születési anyakönyvi kivonatban Heves nagyközség szerepel szülőhelyül. Hevesnek mintegy kilencezer lakosa közül a XIX. század vége felé talán ötszáz volt zsidó. A család 1902-ben a " m.kir. belügyminiszter úr 1902. évi márczius hó 8 napján 24876 alatt kelt rendeletévével megváltoztatta a nevét Gáborra, és amikor 1919-ben evangélikus hitre tértek, a fasori lelkész már Gábor Bertalanként írta a családfő nevét, bár nem mulasztotta el hozzátenni a megjegyzés rovatban, hogy: „alaputónév Bernát, de a közéletben a Bertalan nevet használja”.)

Günszberg család, pontosabban Gábor Dénes által még ismert, 1832-ben született nagyapa szülei, a XVII. század végén Oroszországból vándoroltak be Magyarországra. Zsidó hitre áttért kuzri oroszok leszármazottaiként magas, kék szemű emberek voltak. Gábor Bertalan azonban elég alacsony volt, s Dénes fia sem volt magas. A gyermekek – egy 1904. évi balatonberényi nyaralás alkalmával készült fénykép tanúsága szerint – kicsi korukban szőkék voltak. Angelo mesternek a mamáról, Gábor Adiról fölvett fotóportréja molett, barna, bodorított hajú asszonykát ábrázol. A gyermekek sokkal inkább az apjukra, mint őreá ütöttek.
A Brit Nemzeti Életrajztár az apa mérnöki képesítéséről szól, a brit akadémia, azaz a Royal Society életrajza viszont arról tesz említést, hogy a fiatal Günszberg szeretett volna mérnök lenni, vonzotta a pálya, de amikor a családi üzlet – egy évvel a középiskolai tanulmányainak a befejezése előtt – tönkrement, kénytelen volt tisztviselőnek állni. A rokonságban gépészmérnököket és építészeket találunk, tehát a Gábor fiúk műszaki és matematikai tehetsége családi adottság. Az 1900-ban készült születési okirat az apa foglalkozásaként főkönyvelőt jelöl meg. Mire György után 1903-ban Endre is megszületett, atyjuk már igazgató volt az Általános Kőszénbánya Rt.-nél.

Gábor Bertalan tehát nem lehetett mérnök, de változatlanul nagyon érdekelte a vegyészet meg a fizika, és izgatták a találmányok. A 6 éves Dénesnek Edison életrajzát olvasta fel, és a három fiú Verne-regényeket kapott a születésnapján. A 10 éves Dénes karácsonyi ajándéka (a zsidóság egyre inkább feledésbe merült, és a család keresztény módra ünnepelte a karácsonyt) egy kapcsos, tengerkék borítójú naplókönyvecske volt Stern Izidor Nádor utcai papírkereskedéséből. A kisfiú példás rendszeretettel vonalazta meg az oldalakat halványan ceruzával, hogy azután tollal írja be egyenletes szép betűkkel „a fontosabb eseteket és kirándulásokat.” Kitűnően rajzolt: a napló színes illusztrációi kivételes rajztehetséget mutatnak. Az első oldalon ez áll: „Vezeti: Gábor Dénes, 1911 – Bevezetés. Igyekezni fogok, hogy mindent lehetőleg életszerűen tudjak leírni. G. D. magyar állami reáliskolai I.a. oszt. tan.” A brit akadémiai életrajz a Toldy-reált, sőt a „Toldi Miklós Főreáliskolát” (sic!) említi, de Gábor Dénes nem Budán tanult, hanem a Markó utcai főreálban, ahol is a magyar irodalom tanára Földessy Gyula volt, Adynak egyik első méltánylója. Ugyanott volt kisdiák Karinthy Frigyes is, és ott szerezte élményeit a Tanár úr kéremhez.

A kisgimnazista
Amikor már világhírű tudósként látogatott Budapestre Gábor Dénes, megkérdezték tőle, hogy milyen emlékei vannak a tanárairól. Ezt mondta: „A középiskolából a legeslegjobb. Akkor Magyarország nagyon szegény ország volt, de gazdag volt tehetségekben. Középiskolai tanáraink közül legalább három igazi egyetemi rangú volt: dr. Galamb Sándor, Földessy Gyula – Ady legjobb barátja, felejthetetlen tanár – és Szemere Samu, a filozófus. Fizikatanárom, Frank János, igazi odaadó tanár volt, aki saját kezével és saját kis pénzéből szerelte fel gyönyörűen a Markó reál fizikai szertárát. Ezek elsőrangú emberek voltak.” Egyik Budapestre
címzett levelében pedig ezt kérdi: „... megmaradt-e még az a remek magyar középiskola, amelynek aligha volt párja a világon?” Az iskolatársak között is akadt tehetség. Egy 1948-as, Selényi Pálhoz küldött levélben olvashatjuk, hogy egy angliai elektronmikroszkópiai kongresszuson Angliát ő, Amerikát egy másik hajdani Markó-reálista, a nála egy évvel fiatalabb Marton László képviselte, aki a Tungsram kutatója, később a Stanford Egyetem professzora volt.
Naplóját a kisgimnazista nagy kezdeti lelkesedéssel vezette, de a nekidurálás hamar lelankadt. A Ferenc József-i békeidők nagypolgári életének szenzációmentes mindennapjairól olvashatunk benne. Arról, hogy Bíró Ármin bácsi 4 koronás díjat tűzött ki Dénesnek, Gyurinak és Bandinak, ki tud érdekesebb kaput tervezni. A nyertes természetesen Dénes volt. Arról, hogy beállt az új német kisasszony, arról, hogy Jeney Jenő festőművész arcképet készít a mamáról, és rendszeresen végig eszi az olykor hétfogásos ebédeket. (Jeney Jenőről hallgatnak a művészeti lexikonok.)

Gáborék támogatták a művészeket, sokszor tértek haza képpel egy-egy kiállításról.
A gyermekeknek aranyéletük volt, ellátogattak a „kinematográfiába”, korcsolyáztak a Városligetben, nyaraltak Balatonlellén és Abbáziában. Tanultak vívni és zongorázni, szüleikkel nagy gyalogtúrákat tettek a Zugligetből a János-hegyre. A háznál gyakran volt zsúr, s ezen néha a zeneszerző Zerkovitz Béla is megjelent.

A Gábor fivérek: Dénes,

György

és Endre

A Markó-utcai Főreáliskola kiválasztása megfelelt az apa technika-tiszteletének. Ebben a típusú iskolában valóban a nyelvek és a reál tantárgyak kaptak hangsúlyt, de ez csak annyit jelentett, hogy a történelem és irodalom mellett a matematika és fizika hasonló súllyal szerepeltek.

A 72 éves Gábor Dénes arra a kérdésre, hogy milyen emlékei vannak a tanárairól, azt válaszolta, hogy a középiskolából a legeslegjobbak. “Akkor Magyarország nagyon szegény ország volt, de gazdag tehetségekben. Középiskolai tanáraink közül legalább három igazi egyetemi rangú volt: Galamb Sándor, Földessy Gyula - Ady Endre legjobb barátja, felejthetetlen ember - és Szemere Samu, a filozófus. Fizikatanárom, Frank János igazi odaadó tanár volt, aki saját kezével és saját kis pénzéből szerelte fel gyönyörűen a Markó reálfizikai szertárát. Ezek elsőrangú emberek voltak. "

Dénes fizikai ismeretszerzését erősítette, hogy az otthoni közösség, a tágabb család számára érdemes volt látványos kísérletekkel előállni. André öccse visszaemlékezései szerint, amikor 1915-ben nagyobb lakásba költöztek, az új helyen került szoba a laboratórium számára is. Szakkönyveket eddig is szinte korlátozás nélkül vásárolhattak a Gábor-fiúk, most ehhez járult a laboratórium nagyvonalú felszerelésének lehetősége.

A lehetőségek nem voltak mindennaposak, ám az általuk elért eredmény hasonlóképpen nevezetesnek mondható. Gábor Dénes tanuló Budapesten, 1910. október hó 8-án bejelentett szabadalmának lényege: “Aeroplan-körhinta, jellemezve oly sárkányrendszerű aeroplánok által, melyek mindegyike külön mozgató szerkezettel bír, egymással rugalmas kapcsolás segélyével gyűrűalakban össze vannak kötve és egy függélyes tengelyre függesztve és körpályán oly módon mozgathatók, hogy körmozgást nyerve, egyrészt a sárkányfelületek, másrészt a centrifugális erő emelőhatása következtében fölemelkednek és egy röpülő körhintát alkotnak."

Gábor Dénes korai szabadalmával együtt nem volt csodabogár. Ahogy múltak a gimnazista évek és tanulmányi teljesítményben egyre nyilvánvalóbb lett elsősége, osztályon belüli elfogadottsága is úgy növekedett. Az ügyetlen kiskamasz is előnyére változott, és hamarosan az osztály legjobb futói és ugrói között tartották számon. Ezekben az években alakultak ki azok a testi adottságai, amelyek segítségével idős korában is jó teniszjátékosnak számított.

A háborúban felgyorsultak az események. Gábor Dénes nyolc nappal érettségi után megkezdte katonai szolgálatát a lugosi tisztképző tanfolyamon. Ősszel a tanfolyam befejezésére az észak-olasz frontra vezényelték. Budapestre visszatérve a várható megpróbáltatások csökkentése érdekében megtanult olaszul, az idő rövidségére tekintettel napi 200 szavas tempóban. Ezzel a német, angol és francia után hozzájutott a negyedik nyelvhez, aminek az azonnali kipróbálására azonban nem került sor.

Az év eseményeihez tartozik, hogy májusban a Gábor-család áttért az evangélikus vallásra, amely később elősegítette Dénes angliai beilleszkedését. Az év októberének utolsó napján beiratkozott a kir. József Műegyetem gépészmérnöki szakosztályára. Mérnök akart lenni, és később is mérnöknek vallotta magát, annak ellenére, hogy számos munkájához fizikusnál is fizikusabb módon látott hozzá és oldotta meg azokat. Szellemében volt mérnök, aki kézzelfogható megoldásra törekszik, aki nem elégszik meg a felismeréssel, megkeresi az alkalmazás módját.

Gábor Dénes első műegyetemi évét az 1918-19-es tanévben kiváló eredménnyel elvégezte. Beiratkozott a következő tanévre is, hiszen 1921 szeptemberében a Műegyetem Tanácsa szorgalmi díjban részesítette. A szorgalmi díj a gömbi ingát az elméleti mechanika apparátusával tárgyaló dolgozatot illette. Kedvező tanulmányi kilátásai ellenére jobbnak látta, ha tanulmányait Berlinben folytatja. Útlevele nem volt veszélyben, anyagi lehetőségei megvoltak a külföldi továbbtanuláshoz. 1920-ban beiratkozott a Berlin-Charlottenburgi Műegyetemre, noha nem volt különösen nagy véleménnyel a berlini műegyetemen akkor folyó tömegoktatásról. A kitartó, következetes munkára nevelést tekintette a berlini műegyetemen töltött évei legfőbb hasznának. Egyébként “Berlinben sem a műegyetemi fizikusoktól tanultam, hanem átmentem a tudományegyetemre, ahol Einstein-szeminárium folyt. Nem felejtettem el soha, mind a mai napig fülemben van a hangja. Senki úgy nem élvezte a tudományt, mint Einstein. Valósággal elolvadt a szájában a tudomány. Einstein szemináriumán nyolc Nobel-díjas ült a Physikalisches Colloquium első padjában. Ezek voltak az igazi tanáraim. "

1924 elején, zsebében az elektromérnöki diplomával úgy találta, hogy a legjobb az lenne, ha doktori kurzuson folytathatná tanulmányait. A húszas években a nagyfeszültségű hálózatokban fellépő tranziens jelenségek számos gyakorlati problémát okoztak, miközben a kvantitatív mérésekhez nem álltak rendelkezésre sem módszerek, sem eszközök. A villámlásnál, átkapcsolásoknál egy-két milliomod másodpercre fellépő átmeneti jelenségek, az úgynevezett vándorhullámok a Braun-csöves oszcilloszkópokkal nem voltak vizsgálhatók. Gábor Dénes disszertációjának sikere nem volt kétséges, hiszen az oszcillográf folyamatos szivattyúzásával és a tranziensek rögzítése érdekében a fotolemez oszcillográfba helyezésével az érzékenység nagyságrenddel növekedett. Gábor használt először vassal körülvett rövid tekercset az elektronok fókuszálására - Kipp-reléje a tranziens érkezéséig az egyik oldalon tartotta az elektronnyalábot; ilymódon maga a tranziens szabadította ki, tette mérésre alkalmassá a letapogató elektronsugarat.

Egy orvostanhallgató ismerőse, Reiter Tibor felvetett egy biológiai problémát, amivel azután hónapokon keresztül foglalkoztak. A mitózisról, a számtartó sejtosztódásról volt szó; Reiter azt találta, hogy a növekedő hagymagyökér sugárzást bocsát ki, amely a közeli gyökerekben fokozza a mitózist. A sugárzás nagyon gyengének bizonyult, de érzékeny fényképezőlemezen nyomot hagyott. Gáborék könyve több mint 100 kísérlet eredményeit foglalta össze, de végül is nem vezetett megnyugtató eredményre.

Berlini évek után Budapesten

Gábor Dénes doktori címe megszerzése után a Siemens és Halske cég-kutatómérnöke lett. Hat éven keresztül Siemensstadtban lakott és dolgozott, de Berlinben is élt. Mindenekelőtt a berlini tudományegyetem és a dahlemi Kaiser Wilhelm Institut előadásain, szemináriumain vett részt, hogy a fizika forradalmának eseményeiről annak első számú műhelyéből értesülhessen. Ezekben az években ehhez nem kellett semmi ünnepi elszántság, elég volt, ha az éttermekben, a kávéházakban találkozott barátaival, Neumann Jánossal, Polányi Mihállyal, Szilárd Leóval, Wigner Jenővel, vagy az érdeklődő újságíró Koestler Arthurral.

A Siemens cégnél eddigi eredményei - mindenek előtt a katódsugár oszcilloszkópok terén szerzett jártassága alapján egy invenciózus ipari kutatót láttak benne, aki majd szabadalmi leírásokkal védett találmányaival lesz hasznára a vállalatnak. Az oszcillográfok és a nagyfeszültségű tranziensek terén kivívott tekintélye ellenére első feladata a hagymagyökérnél tapasztalt sugárzások vizsgálatának lezárása volt. A sugárzást előállító lámpa tulajdonságainak tanulmányozása pedig elvezetett a gázkisülésekhez. “A Siemens és Halske AG egyik fizikai laboratóriumában dolgoztam Berlinben; elsősorban a gázkisülésű lámpákhoz vettek fel, de mellékesen nagyfeszültségű transzformátorokkal és katódsugár oszcillográfokkal is foglalkoztam. Nagynyomású higanygőz és kadmiumgőz lámpákat fejlesztettem, szabadalmaztatva egyebek közt a kvarc molibdén szalag tömítést, amit azóta is használnak" - írta egyik angliai önéletrajzában.

Hat év berlini munka után 1933-ban hazatért Budapestre. Hazatérése egyáltalán nem volt magától értetődő. Talán a legfőbb hajtóerő családjának régóta hiányolt közelsége volt. A hazatérés mellett szólt, hogy szakmailag sem volt ismeretlen az a közeg, ahova érkezett. Az ekkor Izzós megbízást teljesítő Polányit még Berlinből ismerte, Bródy Imrét, valamint az Izzó Kutatójának másik fontos munkatársát, Selényi Pált rokonként tartotta számon - ezek után nem volt nehéz megszerezni a gyár vezérigazgatójának, Ashner Lipótnak a hozzájárulását Gábor vendégkutatói státusához. Ez azt jelentette, hogy fizetést ugyan nem kapott, de használhatta az Izzó eszközeit. A gyár Gábor kutatásaihoz segítséget is adott Budincsevits Andor vegyésztechnikus személyében. Az ő visszaemlékezései alapján áll össze az Izzó-beli munkálkodás: “Gábor Dénes megkért, készítsem el a kutatásaihoz szükséges nagyemissziójú oxidkatódokat, és segítsek egy általa tervezett plazmalámpa lemezrácsának technológiáját kidolgozni. Találmányát, az elektrongerjesztéses nátriumplazma-lámpát még Siemensék berlini laboratóriumában kezdte kifejleszteni. "

A plazmalámpa előnye azonnal látható volt, hiszen olyan nagy hatásfokú gázkisüléses lámpáról volt szó, amelyet közvetlenül a 220 V-os hálózatra kapcsolva, áramkorlátozó eszközök nélkül - tehát energiatakarékosan lehetett alkalmazni.

Rengeteg ötletre és újrakezdésre volt szükség, amíg egy évnyi szakadatlan munka árán “megvalósult Gábor eredeti elgondolása: több száz órás élettartamú plazmalámpát készítettünk, amelynek fényereje nem csökkent. Tisztában voltunk azzal, hogy a nátriumplazma-lámpa sárga színe korlátozza majd alkalmazhatóságát. Ezenkívül a gyártástechnológia is javításra szorult, és a sorozatgyártás sem volt megoldva. "

Gábor bemutatta találmányát Ashner vezérigazgatónak és 25 000 pengőt kért érte. Ashner azonban csupán állást ajánlott, mert az összegtől függetlenül nem akart precedenst teremteni, hogy fizet egy találmányért. Az Izzóban - a nemzetközi gyakorlattal egyezően - alkalmazási feltételként minden mérnökkel, technikussal szerződést írattak alá, amely szerint... “Ezen munkakörén belül akár egyedül Ön által, akár pedig valamely alkalmazottunkkal együtt létesített találmányok a mi kizárólagos tulajdonunkat képezik."

Gábor Dénes számára fontos volt, hogy a családjával lehetett. Budapestet is szerette, valamint a társaságot, a teniszmérkőzéseket, a jó operaelőadásokat. Nem feledkezhetett meg azonban arról, hogy egy Németországhoz kapcsolódó, azzal eszméiben is mind szorosabb közösséget vállaló országban él. Egy angol barátja ajánlotta a gyengeáramú British Thomson-Houston Company kutatási igazgatójának, aki annak rendje és módja szerint kutatói állást kínált Gábor Dénesnek a vállalatnál Rugbyben. Gábor ezt elfogadta és 15 évre odaköltözött.

Anglia...

Gábor feladata a budapesti kísérletek folytatásaként egy gyártásra alkalmas plazmalámpa kidolgozása volt. Két év alatt sem sikerült azonban elfogadható élettartamú, és a leadott fényteljesítmény - felvett elektromos teljesítmény által meghatározott gazdaságosság alapján forgalmazható terméket létrehozni.

A találmány megvalósítása érdekében kötött szerződés lejárta után Gábor Dénes a BTH kutatója lett. Az ipari sikertelenség kívánatosabbá tette a társasági életet és az Amateur Dramatic Society is nagyobb vonzerőt jelentett a jól éneklő és széles repertoárral rendelkező kutató számára. Itt ismerkedett meg Marjorie Butlerral, akit 1936. augusztus 8-án feleségül vett. Házassága a gyakorlatias, élénk szellemű, megértő Marjorie-val felhőtlen volt - ahogy Gábor Dénes megfogalmazta: boldogan éltek míg meg nem haltak.

Az első televízióadások arra ösztönözték a filmipart, hogy valami technikai újítással növelje a mozik vonzerejét. A hangosfilmvetítők forgalmazásában érdekelt BTH egy olyan rendszer kidolgozásával bízta meg Gábor Dénest, amely minden külön szemüveg vagy egyéb segédeszköz nélkül képes háromdimenziós képeket közvetíteni a nézőknek. Gábor kitartóan foglalkozott a problémával, és 1940 májusában két részletesen kidolgozott leírásra kapott szabadalmi védelmet. A kísérletekre azonban nem kerülhetett sor, mert ekkorra a BTH-nak is a háború felvetette feladatokat kellett megoldania.

Gábor Dénesnek előbb kellett szembenéznie a nyilvánvalóan háborús helyzettel, mint ahogy a britek tették. Amikor András öccse 1938-ban meglátogatta, sikerült meggyőznie, hogy már nincs hová hazamennie. András maradt, és bátyja segítségével állást talált a Mezőgazdasági Minisztériumban. Szülei egy évvel később voltak látogatóban, és noha már mindkét fiuk Angliában élt, ők az utolsó pillanatban hazamentek, még Lengyelország német lerohanása előtt.

Gábor a háború kitörésekor jelentkezett katonai szolgálatra, azonban elutasították. Felvették a különleges szakképzettséggel rendelkező idegenek nyilvántartásába, majd ennek alapján a BTH-nak kellett gondoskodnia arról, nehogy bizalmas információk birtokába jusson. Mit volt mit tenni, egy jó ideig otthon dolgozott, majd a BTH biztonsági területén kívül építettek számára egy tágas kutató viskót. Minthogy a fontos információkhoz nem juthatott hozzá, a radarkutatásokról sem volt tudomása. Ó arra gondolt, hogy a repülőgépeket a forró motoruk által mindenkép kibocsátott infravörös sugárzás révén lehetne azonosítani és lokalizálni. Ennek érdekében kidolgozott egy eljárást, kialakított egy úgynevezett átváltó-ernyőt, aminek a segítségével az infravörös sugárzást láthatóvá lehet tenni. Amikor 1943 nyarára enyhült a szigor és Gábor is végezhetett kísérleteket kerítésen kívüli kutató viskójában, akkor az eszközzel már ki lehetett mutatni a szoba másik végében bekapcsolt forrasztópákát.

Szerencsére özvegy Gábor Bertalanné átvészelte az ostromot Budapesten, és a Gábor fiúk megszervezték Angliába költöztetését. Dénes közben új tudományterületen, a születőben lévő hírközlés-elméletben próbálta töredék időit maradandó tudássá szervezni, bár első számú célja továbbra is az elektronmikroszkóp felbontása olyan fokának elérése volt, hogy az egyes atomok megkülönböztethetők legyenek. Ez derül ki 1944-ben először, majd rövidesen újabb két kiadásban megjelent “Az elektronmikroszkóp" című könyvéből is.

Ha valaki képes évekig egy feladatra koncentrálni, azzal előfordulhat, hogy amíg sorára vár a teniszpálya mellett, felmerül a megoldás egy lehetősége: Idézzünk néhány sort Gábor Nobel-előadásából: “1947-ben nagyon foglalkoztatott az elektronmikroszkóp. E pompás műszer felbontóképessége akkoriban a legjobb fénymikroszkópok felbontóképességénél százszor jobb volt, de mégis kiábrándítónak tűnt, hogy a felbontóképesség alig valamivel az atomi rácsok nagyságrendje előtt mondott csődöt... Miután e problémán hosszú ideig gondolkodtam, 1947 egy szép húsvéti napján hirtelen rájöttem a megoldásra: Miért ne járhatnánk el úgy, hogy elfogadjuk a rossz elektronképet, amely azonban tartalmaz minden információt, majd a rossz képet optikai eszközökkel korrigáljuk? Rövid idő alatt tisztába jöttem azzal, hogy amennyiben ez egyáltalán lehetséges, csak koherens elektronnyalábokkal, határozott fázisú elektronhullámokkal valósítható meg. A közönséges fényképen azonban a fázisok teljesen elvesznek, a fénykép csupán az intenzitásokat örökíti meg. Nem csoda, hogy elveszítjük a fázist, ha nincs mivel összehasonlítani! Nézzük meg, mi történik, ha alapfázist, »koherens hátteret« adunk a fényhullámhoz!"

Szerencsés ötlet volt a módszert először a látható fény tartományában kipróbálni. Igaz, sok hónapos nehéz kísérleti munkát igényelt, de legalább 1948 közepére megvoltak a szemmel látható bizonyítékok a módszer működőképességéről.

Munkája az Imperial Collegiumban

“1948-ban... megpendítettem a húrt, hogy kaphatok e tanszéket. Willis Jackson professzor barátom lebeszélt arról, hogy tanszékre pályázzam, mert akkor nem érnél rá a tudományos munkára, viszont felkért, hogy pályázzam meg az új Mullard Readershipet (nyilvános rendkívüli tanárság, amelyet a Mullard cég alapított, az angol Phillips) »Electronics«-ban. Ezt meg is tettem és bár volt bőven kandidátus, meg is kaptam."

Gábor Dénes egy későbbi visszatekintésében szakmai karrierje legboldogabb éveiként emlékezik vissza a londoni Imperial Collegium Mullard Readerjeként eltöltött időre: “... végre a magam ura voltam és fiatal doktori ösztöndíjasokkal az én problémáimon dolgozhattunk". Vagy négyféle szakterülettel foglalkozott ebben az időszakban, amelyek között kimutatható ugyan kapcsolat, de a kutatás folyamatában bizony kevés a közös a fizikai optika, a gázkisülések, az információelmélet és az elektronsugaras rendszerek fizikája-technikája között.

A háború utáni években az alkalmazott elektronfizika elismert és népszerű tudománnyá vált. Minden adott volt ahhoz, hogy Gábor Dénes találékonyságát próbára tegye. “1952-ben megvolt az elgondolásom egy sima, lapos, televíziós képcsőhöz mind fekete fehér, mind színes változatban... Most elszántan dolgozunk a tervek megvalósításán három fiatal asszisztensemmel. "

Gábor Dénes munkastílusába tanítványai visszaemlékezései révén nyerhetünk betekintést. A magyar származású P.G. Kalman így emlékezik: “Gábor igen kedves ember volt, de nagyon szigorú főnök... Rendkívüli érzékkel rendelkezett az összetett szerkezetek iránt, és nem volt képes belátni, hogy egyszerű halandók képtelenek követni a példáját... Képes volt zsonglőrködni a lehetséges megoldásokkal, úgy hajlítva a szabályokat, amint előzetes elképzelései kívánták, majd utólag rendberakta a matematikát is. Látszólag módszertelenül, bármilyen kivehető logika nélkül, de valamiképp ismerte a választ, és néhány lázas perc alatt kimunkálta a kérdés lényegét. Egy ízben, észrevéve módszere feletti megrökönyödésemet, nevetésben tört ki; »Valóban azt gondolja, hogy lenne valami, amit más módon találtak ki? Az embernek először ismernie kell a választ, csak azután jön a logika.«"

Gábor Dénes az ötvenes években minden energiájával kutatómunkájának, találmányainak élt. Kilenc év alatt negyven tudományos közlemény, közöttük többrészes, terjedelmes munkák. Bármelyik évet választjuk, ugyanazzal a termékenységgel találkozunk. A Royal Society az 1956-os évben választotta tagjai közé. Ebben az évben jelent meg a magnetron elméletéről szóló közleményének harmadik része. Ezt követte az elektronok szilárdtestek-beli karakterisztikus energiavesztéséről szóló írása. Két előadás anyaga a csillagászati optikai konferenciáról: “Fény és információ", illetve “Információgyűjtés részben ismert objektumokról" címen. Az információelméleti konferencián az optikai transzmisszióról, az elektromágneses hullámelméleti szimpóziumon a plazmarezgésekről beszélt. Egy terjedelmes cikk az elektroninterferencia-kísérletek elméletéről, és egy rövidebb egy új televíziós képcsőről. A műanyag szálak és magnetofonszalagok mágnesezésére vonatkozó két fontos szabadalma 1957-es keltezésű.

Két évvel innen a hatvanon az Imperial Collegium kifejezetten az ő számára létesítette az alkalmazott elektronfizika tanszéket. A tanszék szakmai programja három témát tartalmazott, ám egyikükből sem lett sikertörténet. A lapos TV-képcső egyszerien ipari fejlesztésre várt, de nem volt rá igény. A magas hőmérsékletű plazma problémájáról három év alatt derült ki, hogy a nukleáris kutatások igényeihez kicsi az ő elektronikus laboratóriuma. A tanuló szűrő meghatározott körben előrejelzésekre képes analóg számítógép volt. Gábor Dénes növekvő érdeklődése a futurológia iránt igazolta a gép létrehozását, a vele kapott eredmények pontosabbá tették következtetéseit.

Jövőről alkotott elképzeléseit mind több cikkben fogalmazta meg, szinte magától állt össze egy könyvnyi anyag. “A jövő feltalálása" 1963-ban jelent meg Angliában, néhány hónappal később az USA-ban, a következő három évben pedig azon a hét nyelven, amelyekre lefordították.

Gábor munkásságának középpontjában persze a kutatás maradt és megújult lelkesedéssel fogott a gázkisülési kísérletekhez, amelyek rövidesen a termionikus energiaátalakító kérdéséhez vezették el. Egy ellenőrizhetően működő termionikus energiaátalakító azért fontos eszköz, mert segítségével a hőközlés közvetlenül elektromos energiát termelhet.

Gábor Dénes a hatvanas évektől gyakran járt Budapesten. Először 1962-ben jött haza, két évvel később pedig a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választotta. Másfél tucatnyi kitüntetése és tiszteleti tagsága közül ez volt az első, és a Nobel-díj mellett erre volt a legbüszkébb.

Előfordult, hogy igen vonzó ajánlatot utasított vissza változatos kutatási programjának, a maga teremtette egyetemi környezetnek megtartása érdekében. Valamikori berlini társa és barátja, a színes televíziózás nagy egyénisége, Goldmark Péter időközben a Columbia Broadcasting System (CBS) laboratóriumok igazgatója lett. A CBS az idők során megvásárolta Gábor néhány szabadalmát, Goldmark pedig életre szóló tudományos vezetői pozíciót ajánlott neki. Gábor ellenállt a meghökkentően nagy fizetéssel járó ajánlatnak és mindössze egy részidős konzultánsi megbízásra szerződött.

A század és Gábor Dénes egyszerre megélt hatvanas éveinek meghatározó élménye a lézerek koherens fényének alkalmazása jóvoltából a 15 év után újjáéledt holográfia volt. A holográfia kifejezetten divatba jött és néhány év alatt a tudományos és ipari alkalmazások sora fejlődött ki. Impulzuslézer segítségével követhetők lettek a nagysebességű mikroszkopikus objektumok, vagy a lökéshullámok eredő hullámtere. Vastag légrétegekről készített hologram mikroszkópos kiértékelése a holografikus mikroszkópia lehetőségeit mutatta. Rezgő testek alakváltozásait soha nem volt pontossággal lehet elemezni a holografikus interferometria segítségével. A roncsolásmentes anyagvizsgálat is új eszközhöz jutott a holográfiával.

Gábor Dénes természetesen nem egyszerűen tudomásul vette módszere újraéledését, hanem kísérletekkel és számításokkal is hozzájárult a fejlődéshez. Szokása szerint most is a legnehezebb kérdések izgatták, azokban próbált továbblépni. Foglalkozott a holografikus betűfelismeréssel, a lencse nélküli holográfiával, majd az amerikai G. W. Stroke-kal együttműködve az úgynevezett mélyhologramokkal, amelyeket fehér fénnyel megvilágítva lehetett a felvétel háromdimenziós képét szemlélni.

Nyugdíjban is alkotó évek

1967-ben elérkezett a nyugdíjazás kora. Gábor az addigi hivatali szobájának megtartásával járó professzori tagságot (Professorial Fellowship) választotta. Ez lehetővé tette, hogy több időt fordítson amerikai munkájára a CBS-nél.

Amikorra elérte a nyugdíjas kort, addigra sikerült megvalósítania régi vágyát, vagyis házat szerzett Olaszországban. Rómától délre a tengerpart mentén villát építtetett. Itt töltötték ezután a nyári hónapokat, míg a többi évszak megoszlott Anglia, Amerika és a kongresszusok között.

Gábor második könyve, a “Tudományos, technikai és társadalmi újítások" (Innovations: scientific, technological and social) 1970-ben jelent meg Oxfordban. Gábor most még erőteljesebben hangsúlyozta, mint előző könyvében, hogy a döntések alapja egy megváltozott erkölcs kell, hogy legyen.

Ez az év volt a Római Klub megalakulásának éve. Elismert futurológiai munkássága alapján Gábor Dénest is felkérték, vegyen részt a munkában. Így Amerikából Olaszországba ment haza és útba ejtette az Accademia dei Linceit, ahol a Római Klub alapuló ülését tartották.

Gábor Dénes ekkor hetven éves volt. A kor munkájának választékában és nem teljesítményében érhető tetten. Most a fizikában nem elkezd egy témát, hanem folytat és befejez. Eredményessége irigylésre méltó, de munkastílusa nem sémák szerinti. Nem a hajnalban laboratóriumába vonuló és eszközei közül elő nem keríthető kétkezi munkás. Nem, Gábor sajátkezűleg ritkán és keveset dolgozott kísérleti eszközökkel. Egyetlen munkaeszköze, amitől nem távolodott el hosszabb időre, az írógépe volt. Kigondolta a napi programot, legépelte, és odaadta munkatársainak, megbeszélte velük, majd visszament a belső helyiségbe írógépéhez, és egy közleményén dolgozott. Újra bejött a kísérletek színhelyére, érdeklődött, tanácsokat adott, megvitatta az eredményeket és teendőket, majd visszahúzódott a gépe mellé, és amit szükségesnek vélt, azt leírta, a rájuk tartozó részt átnyújtva munkatársainak.

Ő maga nem mindig technikai és tudományos problémákon törte a fejét. Sikereit a futurológia terén jelentős részben élénk stílusának és találó megfogalmazásainak köszönhette. Beszélgetőpartnerei számára gyakran jelentett erőfeszítést a formális logikában jártas, nagy ismeretanyagra támaszkodó és az iróniát kedvvel alkalmazó Gáborral az ő szintjén vitatkozni. Egész életében családszerető, szülőtisztelő jó rokon volt. Gyerekei nem voltak, de ő különös kedvességgel fordult a gyerekek felé. Kutyás volt, rendszeresen és sokat sétált az ebekkel. Még identitásproblémái leküzdéséhez is felhasználta a hű négylábúakat. Amerikában a Gábor névhez, különösen az ötvenes-hatvanas években, ösztönösen frivol képzetek társultak. Így azután egy feltűnően csúnya kutyát tartott, és azt Zsazsának nevezte: Gábor Zsazsa!

Gábor Dénes úgy érezte, hogy mondanivalóját módszeresen és sokoldalúan kell kifejtenie, ezért intenzív munkával 1971 elejére elkészítette “Az érett társadalom" (The mature society) kéziratát. Minthogy a problémák megoldása sürgető, a szerző intuitív megközelítésre kényszerül: “Egy érett társadalom érdekében kell dolgoznunk, amely stabil számbelileg és az anyagi termelésben, ökológiai egyensúlyban a Föld erőforrásaival. Fenn kell tartanunk az egyéni szabadság maximumát, amely kompatibilis a társadalmi stabilitással. "

1971-ben Gábor Dénes kapta a fizikai Nobel-díjat. A díj átvételekor tartott előadásában világossá tette, hogy a találmány és a vele foglalkozók munkájának elismerése fontos számára: “... azon kevés szerencsés fizikus egyike vagyok, akik láthatják, amint egyik ötletük a fizika kiterjedt fejezetévé fejlődik. Mélységes meggyőződésem, hogy ezt egy fiatal, tehetséges és lelkes kutatókból álló csapat érte el, akik közül csak néhány nevet említhettem. Szívbéli köszönetemet akarom kifejezni nekik, amiért munkájukkal hozzásegítettek engem a legnagyobb tudományos elismeréshez. "

A hetvenes évek elején sokat dolgozott a Római Klub célkitűzései érdekében. 1972-ben jelent meg a Klub jelentése, “A növekedés határai", amelynek jövőképét sokan elutasították. A legtöbben a tudomány és technika szerepének figyelembe vételét hiányolták a kedvezőtlen folyamatok megakadályozásában, de legalábbis lassításában. Ennek a hiánynak a felszámolására alakult egy munkacsoport Umberto Colombo és Gábor Dénes vezetésével. Az energiával, a nyersanyagokkal és a világ élelmezési kilátásaival foglalkozó jelentés 1978-ra készült el és 1978-ban jelent meg “Túl a pocsékolás korszakán" címen - a Római Klub dokumentumai közül az egyik legfontosabb, leginkább tárgyszerű, legtöbbet idézett munka.

Egy évvel később Gábor Dénest is utolérte az életkora; laviniói nyaralása közben súlyos agyvérzést szenvedett. A beszédet értette, a külvilág a társaságon, rádión és magnetofon-kazettákon keresztül volt jelen számára évekig. Már ami a szellemi újdonságokat illeti, mert testben, fizikailag ép maradt, felesége segítségével képes volt hosszabb utazásokra is. 1977-ben például meglátogatta az újonnan létesített Holográfiai Múzeumot New Yorkban, ahol természetesen ő volt az 1. számú tag.

Olaszországi otthonában családján kívül barátok társasága vette körül. Sokat úszott és változatlanul élvezte a természetet. 1978 őszén azonban állapota súlyosbodott, nem hagyhatta el többé betegágyát, és 1979. február nyolcadikán meghalt.